A félév első foglalkozása, azonkívül, hogy csak három lányunk tudott eljönni, minden szempontból különlegesen jóra sikeredett. Olyanfajta alkalom volt, ami után az ember mosolyogva üldögél a Bagról Pestre tartó buszon, és minden kételye arról, hogy megéri-e ennyit utazni csak egy órácskáért a telepen, elpárolog. A lufi lehet a titok. Az elején felfújtunk egy párat, majd kalimpálva és nagy nevetgélések közepette, próbáltuk megakadályozni, hogy leessenek. Bár mindenki csak egy lufit vett magához, mégis ügyeltünk a másikéra, és akárki közelében ért volna földet egy léggömb, az illető gyorsan odaugrott. Ez is igazolhatja, milyen összeszokott csapattá vál(t)unk így a hetek során. Mikor picit kifulladtunk, belekezdtünk a gyöngyfűzésbe. Türelempróbáló volt, mikor a damil túl rövidnek bizonyult egy már kész karkötőnél és a gyöngyök szanaszét repültek, mégis mindenki zokszó nélkül elkészítette az ékszereket, amikbe belekezdett. A társaság többször annyira belefeledkezett a munkába, hogy egy konténeren kívüli megfigyelő azt hihette volna, nincs bent senki, akkora volt a csönd. Még arra is jutott idő a végén, hogy színezgetés közben meghallgassuk az első fejezetet a könyvből (amit közösen fogunk olvasni) sőt búcsúzóul még egy kis jelbeszédet is tanultunk Virágtól és Regitől, így az ámulat (legalábbis a részünkről) teljes volt a hazainduláskor.
Végh Eszter, iksz-es középiskolás
