A csoportunkból a négy fiú, akik a legtöbbet jártak az ikszes foglalkozásra eljöhettek a budapesti Tropicáriumba meglesni milyen tengeri fenevadak is rejtőznek az akváriumokban.

Délben találkoztunk Katrinnal, Dáriusszal, Herceggel, Patrikkal és Rajmival a Keleti pályaudvarnál, ahonnan első állomásunk a 4-es metró volt. Legnagyobb meglepetésünkre már a mozgólépcső is hatalmas kaland volt a srácoknak. :) A vezető nélküli metró kissé elbizonytalanította őket, de amikor leshették a síneket, elfeledték a kezdeti megilletődöttségüket. 

Mielőtt elbuszoztunk volna a Tropicáriumba megálltunk a Gellért hegynél. Szerencsénkre nagyon szép idő volt, így elég volt egy pulcsi a hegymászáshoz. Ennyi szelfizést és pózolást szerintem nem láttak még Pest házacskái. Felfelé azért nagy volt a fáradtság, de a látvány és a jó idő meghozta a srácok kedvét, és lefelé úgy baktattak, hogy alig értük a nyomukat. :) Jöhet a következő állomás! A Tropicárium!

De előtte le kellett kűzdeni hőseinknek a fél órás buszutat. Megettük a buszon az elemózsiánkat, megnéztük a menőbbnél menőbb szelfiket és csoportképeket a Gellért hegyről. Azért nem várhattuk el a nyugodt, csendes utazást, ahogy az egyik gimisünk mondaná: "Nem gondoltam volna, hogy egyszer mi leszünk az a csoport, akinek be kell mondani a buszon a hangosbemondóba, hogy ne hajoljunk ki az ablakon." Mondjuk három lelkes kikandikáló arcocska lehet érdemel ennyit ;)

Végre elérkeztünk a célhoz, megvettük a jegyeket, a Campona pénzbedobós játékaitól is sikerült elcsábítani a gyerekeket. Indulhatott a csodálkozás, fotózás, "Ne kopogtasd az akvárium üvegét!" és rájasimogatás. Sem a ráják, sem a srácok nem úszták meg szárazon :) 

A szárítkozás és a második uzsonna után a fáradt sereg hazatért az utazásról.

Visszagondolva a legmeghatóbb esemény a kirándulásunkon az az őszinte gyermeki csodálkozás és jószívűség volt, amit bármelyik hajléktalan felé tanúsítottak. Habár ezeknek a gyerekeknek az életszínvonala messze az átlag alatt van, mégis megesik a szívük azokon, akiknek annyiuk sincs, mint nekik. A zsebükben lapuló pár forintot egy a Gellért hegy lábánál ülő néninek adták, és kérdezgettek minket, hogy tényleg nincs hol aludnia a néninek? Ez a fajta közvetlenségük megmaradt minden idegen felé, hangosan köszöntek minden ellenőrnek, és ha egy újságosnál láttak egy izgalmas messis magazint, odasereglettek és lelkendezve vizslatták. Az újságos néni nagyon kedves volt és megajándékozta a fiúkat pár fociskártyával, szigorúan úgy, hogy ha igazságosan elosztják. :) Nem szeretek közhelyeket puffogtatni, de ebben a kis történetben tényleg érvényesül az adok-kapok törvény. Mindenesetre nagyon szép emlék lesz ez nekünk támogatóknak és gimiseknek. 

Most jön egy kis pihenés, és márciustól indul az iksz második féléve újabb kihívásokkal, de reméljük még ennél is több mosolygással.