Az első téli napon, amikorra az időjárás is elég zimankósra fordult, a kis IKSZ-es csapat elindult Bagra, és kis idő múlva oda is értek. Katrin kinyitotta nekik a konténert, ahol még hűvös volt, de a kályhában már pattogott a tűz, úgyhogy levehették a kabátjaikat, és remélhették, hogy a forró vas nem fog bőrt égetni ma sem. Borcsa és Katrin felmentek a telepre a gyerekekért, akik szépen sorban be is rontottak a foglalkozásra. A kályha melegénél a hangulatuk is egy pillanat alatt feloldódott, hamar el is kellett kezdeni az „edzést”, hogy inkább futással és nyusziugrással vezessék le felesleges energiájukat, minthogy szabad stílusú küzdősport-gyakorlatokat végezzenek. Sajnos néhány nagyobb fiú is úgy érezte, hogy részt kell vennie a programban, és mivel be nem jöhettek, minden lehetőséget kihasználtak, hogy tudassák a bent lévőkkel, hogy ott vannak. A csoportban lévő első-másodikosokat ez egy darabig csak lelkesítette, de mikor rájöttek, hogy a kintiek eltorlaszolták az ajtót, kisebb pánik lett úrrá rajtuk, és az ablakon csüngve, ajtót rugdosva próbáltak kiszabadulni. Néhány perc múltán Borcsa, Panka, Levi, Peti és Janka, az IKSZ-es támogató és a gimisek elkezdték előkészíteni a kézműveskedést, ami egy idő után hatott is a gyerekekre. A terv egy hóember készítése volt vattából, amit felragasztanak egy lapra, és rajzolnak hozzá, kiegészítik, amivel szeretnék. A vattát és a ceruzákat meglátva azonban kinek jutna eszébe ez? A gyerekeknek is kézenf
ekvőbb volt, hogy a fehér pamacsokból hóvihart csináljanak, és mikor nem találtak több vattát, ceruzákkal folytatták.
De aztán végül alkotni is sikerült, nagyon szép hóemberek születtek, kalappal, gombokkal, és többen írtak is a Mikulásnak.
A foglalkozásnak sajnos a szokásosnál kicsit hamarabb vége lett, mivel a vidám lámpakapcsolgatás közben egyszer csak nem lehetett többet felkapcsolni, így teljesen sötét lett. Hogy, hogy nem, mire mindenki összekészült, a lámpa újra működött, de addigra a matricákat kiosztották, és a gyerekek is szétszéledtek, Mikulás-dalokat énekelve.
